2013. október 31., csütörtök

Október végi leltár

Visszanézve a listámat elég sok dolgot sikerült megcsinálnom az októberre tervezett teendőkből, de azért akad pár, aminek a közelébe sem jutottam. Történtek olyan dolgok, amire nem számítottunk, jók és rosszak egyaránt. Hetente többször sütöttem tökök, amit a gyerek imád, finom, egészséges, hangulatos :) Sikerült befejeznem a Somebunny hímzést, de a kispárnát egyelőre nem varrtam meg. Igazából a varrógéphez kötődő teendők maradtak el. Lassan erre is sort kell keríteni, mert egyre csak halmozódik a varrnivaló. A fürdőszoba szekrény lomtalanítása félig van készen, de majd szépen lassan, az is meg lesz :) Jó visszanézni az októberi hónap bejegyzéseit, úgy érzem nem töltöttem haszontalanul a napokat. Az sem baj, hogy nem csináltam meg mindent a listáról, a lényeg, hogy inspirált. Remélem a novemberi listám legalább olyan motiváló lesz, mint az októberi.
Jelenleg a gyerek téli sapkáját kötöm, és millió tervem van. Átrendeztük nővéremmel a fonalas dobozomat. Így sokkal átláthatóbbak a fonalak.

Kötés: rájöttem, hogy a kézimunkák közül amit megtanultam az életben, ezt tudom a legkevésbé csinálni. Mármint megy az egy sima, egy fordított, és kb ennyi. Most, hogy kötöm a Szilinek a sapkát, a youtube nagy hasznomra van. Innét tanultam meg normálisan felszedni a szemeket, csavart mintát, egypár trükköt. Tudom, hogy lúzer megoldás sapkára az, hogy hatul össze varrjam, de miután négyszer kezdtem újra az 5 kötőtűvel való körbe kötést és még az is lefutott, úgy döntöttem, hogy ehhez most nincs idegem... Egyébként klasszikus nagy gombócos sapka lesz belőle. Mutatom hogy állok most:

2013. október 29., kedd

Karácsonyi készülődés - Vigyázz, kész, rajt!

Persze csak finoman, mert azért élvezzük még az őszt! De az ötletek már jönnek, meg kell osztanom párat. Ráadásul tegnapelőtt este megálmodtam néhány karácsonyi ajándékot a családomnak! Lesz benne keresztszemes, kötés, varrás, és még ki tudja, mi minden más... :) Persze győznöm is kell, de azt hiszem megpróbálkozom a teljesítéssel, hátha bejön. Mostanában úgyis olyan alkothatnék vagyok. Most Szilinek kötök egy sapkát, de erről majd később, ha már érdemi mutatnivalóm is lesz :) Szóval, akkor jöjjenek az ötletek!

Itt az ideje mézes kalács receptet keresni. Ha a recept olyan, hogy időre van szüksége, hogy megpuhuljon, akkor lehet lassan meg is kell sütni, bár nálunk addig még hatszor elfogyna, még akkor is, ha kőkemény... Meg kell rajzolni a mézes kalács házikó alaprajzát :), és vendégvárónak ezek a pici házikók is ötletesek, és gusztusosak. Én biztos csinálok majd!


A ház feldíszítésének előkészítése is aktuális lassan, hiszen az áruházak polcai is dagadnak a sok dekorációs alapanyagtól, vagy a kész kiegészítőktől. Lassan be lehet szerezni a fenyőág füzért (az enyém már meg van :) ), világítást, megvarrni a szivecskéket, megkötni a gyertyatartó "pulcsiját"...


Elgondolkodhatunk a karácsonyi menün. Megsüthetjük a jól bevált bejgli receptet egy picit rendhagyó módon, süthetünk a kicsiknek finomságot. A szarvasokhoz egyszerű linzer tészta is tökéletes. Az eper télapó is ötletes, bár picit luxusnak tartom tél közepén :) , viszont a virslis koszorú tökéletes reggeli lehet!

Viszont ne feledkezzünk meg a novemberről, amikor még kiélvezzük az ősz utolsó hónapját, és takaró alá bújva, forró csokit kortyolva nézhetjük kedvenc filmünket, olvashatunk, kézimunkázhatunk, vagy egyszerűen csak összebújva beszélgethetünk a családdal, családról... :)

2013. október 27., vasárnap

Séta + Látogatók + Szülinap = Hosszú hétvége

Csütörtökön Szilárd szabizott, itthon volt. Illetve csak elvileg, mert annyi elintézni valót tervezett, hogy így is csak este jött haza. Na nem baj, valahogy mégis olyan jó volt. Pénteken azért már tudott picit velünk is lenni. Elmentünk gyümölcsfákat venni, hogy aztán pár év múlva legyen egy csomó finom gyümölcsünk. Persze egész hétvégén a mai bulira készültem. Takarítottam, sütöttem... Egész jól sikerült is elkészülnöm, bár ahogy ma délelőtt belegondoltam, nem is volt olyan sok dolgom, mint először gondoltam, mert mindent megcsináltak helyettem. Még tortát sem sütöttem a gyereknek. Ezt picit sajnáltam, de felesleges volt, mert így is volt annyi minden, hogy el sem fogyott... Végül is szerdán kapott tortácskát, de azért az mégsem az igazi, mert nem is kellett sütni. Na mindegy, volt tortája, égett az egy szál gyertyája, el is fújtam szegénynek véletlenül :) . 

Szombaton elsétáltunk a házunk mögötti szántóföldeken az első fasorig. Találtunk egy csomó csipke bokrot, már csak meg kell várni, hogy megcsípje a dér, aztán lehet szedni, és beáztatni teának. Élveztem nagyon. Baba hordóba (kenguru) tettük a gyereket, magamra kötöttem, Szilárd pedig hozta a kutyákat. Öröm volt nézni, hogy mennyire boldogan futkároztak.

Szombaton este aztán Szilárd neki fogott elültetni a fákat. Közben látogatóink jöttek, Christine-ék, gyerekestül, családostul :) . Annyira aranyosak voltak ezek a gyerekek! Főleg Panni. Olyan kis mosolygós. Úgy megölelgette a Szilit, hogy szegény gyerek alig tért magához :) Viszont ismét bebizonyosodott, hogy Szili nem egy ismerkedős közvetlen típus :). Node, nem baj! Panni oldotta a helyzetet :) Jót játszottak, autóztak, a hálószobában az ágy mellett mászkáltak. Volt egy megható pillanat, ahogy láttam a két gyereket... Tetszett az érzés ;) Kaptunk szülinapi ajándékot is. Szili ajtajára névtáblát, már fel is ragasztottuk, és megegyeztünk Szilárddal, hogy a következő hosszú hétvégén (azaz a következő hétvégén) megcsináljuk a szobáját. Ilyen  szép névtáblához szép szoba dukál. Ezen kívül egy csomó fonalat is kaptam, így már kb 70-re tehető a fonalaim száma, de az az érdekes, hogy egyetlen egy pirosom sincs. Lehet, holnap teszek ellene  :) Ezúton is  köszönjük az ajándékokat, és a látogatást! Remélem legközelebb még többet tudnak együtt játszani! Aztán megyünk ám együtt baba-mama klubba! :)



Ma pedig szülinapoztunk. Csini ruhába öltöztünk, legalábbis a gyerek. Sokat játszott, össze ettünk mindenféle hülyeséget, csomó sütit... Szili megint egy csomó tortát benyomott. Volt egy szép tortácskája, almás-piskótás, nagyon bejött neki! Sokat nevetett, mászkált, el is fáradt rendesen! Este egyáltalán nem kellett altatnom, beájult a karomban, és ennyi!




Kézimunkázni nem nagyon volt időm, a sapkáját kezdtem csak kötni, de kb háromszor újra kezdtem, és még most sincs megkötve egy sor sem... Szóval nagyon eredményes volt! Viszont a zsiráfot, amit a Szili rágcsál, azt a növérem szabta-varrta, és annyira jól sikerült! :) Ráadásul mikor meglátta a gyerek, úgy elkezdett sikongatni, öröm volt nézni! Most estére már mindkét szarva tiszta nyál... :)

2013. október 24., csütörtök

Egy éves!

Tegnap egy éves lett az én fiam! Furcsa érzés volt, felemelő, boldog, de furcsa... Persze jó értelemben. Valahogy ennek az ember jobban örül, mint mondjuk a saját szülinapjának :) Olyan izgatott voltam egész nap! Persze az élet nem áll meg, úgyhogy  mentünk baba-mama klubba. Akartam vinni valami apró süteményt, de a gyönyörű idő miatt kinti klubozás volt. Kimentünk a bősi parkba, 15 anyuka + 15 gyerek a kocsiban + 1 a pocakban (nem az enyémben), gyönyörű a természet, élvezni kell! Sütit végülis nem vittem. Jó volt, sok fénykép készült, sokat sétáltunk, rengeteget beszélgettünk az anyukákkal és a babákkal. Biztos érdekes volt az arra járó embereknek, hogy mit keres ott annyi babakocsi :) 




Szilivel tegnap alig lehetett bírni. Jó kedve volt, de nagyon akaratos is. Nem tudom miért, de állandóan be akart menni az erdőbe, én meg azt azért nem akartam. Úgyhogy mindig elsétáltunk az erdő széléig, ott visszafordultunk, de mindig  úgy megmakacsolta magát, hogy egy tapodtat nem akart mozdulni. Visszafelé nem! Inkább leült a földre és ordított. Úgyhogy felkaptam a kezembe, gyorsan vissza mentünk az út elejére, persze közben velőt rázó sikítás, ordítás. Mindenki ezen nevetett. Az út elején letettem a földre és irány az erdő. addig nevetgélt, futkározott (már amennyire tudod, mert ő meg csak kézen fogva tud menni, illetve hármat lép egyedül, de aztán mindig inkább letérdel) Aztán az erdő szélénél minden hiszti újra elkezdődött. Akkor megint vissza az út elejére bőgéssel.... és folytathatnám akár meddig, mert jó párszor megtettük ezt a utat. Oda sétálva, vissza bőgve :) .   Aztán, mikor már megelégeltem, és a gyerek is kellő képpen kifáradt, elindultunk egy nagy sétára az erdőbe nyolcan. Mármint tizenhatan :) . Kicsit korán volt még, nem akartam, hogy aludjon, de úgy látszik a friss levegő, és a sok séta kiütötte a gyereket már 11-kor. Nem is evett előtte, szóval nem tudtam mire számíthatok. Fel kel fél óra múlva, és délután meg alszik (de akkor még éjfélkor is kuruttyolni fog), vagy mi lesz? Aztán végülis két órát durmolt. Jól lefáradt :) Délután anyuéknál voltunk, de Szilárd korábban jött munkából, szóval ünnepelni már otthon ünnepeltünk hármasban. Valahogy az első szülinap számomra meghitt esemény, amit nem egy nagy bulival ünnepelnék, inkább csak csendesen, hármasban. Úgyhogy összedobtam neki egy kicsi sütikét. Bár igazából nem is kellett sütni, csak piskóta, fehér joghurt és banán volt egymásra rétegezve. Nagyon tetszett neki, benyomta az egészet :). Az igazi tortát vasárnap kapja, amikor jönnek megköszönteni őt. Szépen ünnepeltünk, szerintem Szilárd is elérzékenyült :). Aztán együtt fújtuk el az egy szál gyertyáját, és szerintem ugyanazt kívántuk neki :)
Sok minden történt az elmúlt egy évben. Sok jó és rossz vegyesen. Szegényem átesett egy komoly műtéten, megjárta az intenzívet egyedül (influenza járvány miatt csak napi fél órát lehettem vele, azt is végig bőgtem, ha épp aludt, és nem látta, szegény Szilárd nem is láthatta őt). De nagyon ügyes stramm gyerek, ez már biztos! Jobban viselte, mint bármelyik felnőtt! Még most is nehéz erről írni, de itt az ideje. Aztán szerencsére minden rendbe jött, egyre jobban teltek a napok, és pár héttel később már semmi baj sem volt! Hála az égnek azóta sincs! 
Napról napra egyre ügyesebb, egyre okosabb és nem utolsó sorban, egyre cselesebb! :)   Minden nap szórakoztató vele. Nagyon gyorsan tanul, főleg olyanokat, amit nem kellene :) Megmutatom, hogyan tud szakszerűen mackót újraéleszteni :) Tegnap úgy nevettem rajta, hogy folytak a könnyeim :)


 Szóval ilyen ügyes az én kicsi fiam! Lassan elindul, és még izgalmasabbak lesznek a napok! Alig várom! :)

2013. október 23., szerda

Karácsonyi SAL 2013 - KÉSZ

Még tegnap este elkészült a hímzés, és már a spirálnak is neki álltam, de még tényleg csak neki álltam. Ma mozgalmas napunk volt, úgyhogy a kis szülinaposról holnap írok hosszabbat. Csak pár kép:



2013. október 22., kedd

Karácsonyi SAL 2013 - #3

A hétvégén, és tegnap este eddig jutottam a hímzéssel:
Már nincs sok hátra. Madárka, hópelyhek és kész is. aztán valami karácsonyi hangulatú anyagot kell hozzá kerítenem, és kész a banner, mert az lesz belőole. Ezen kívül alkalmat kell találnom a varrásra, mert hihetetlen mennyiségű varrni való gyűlt össze. Azt is betervezzük valamikorra  :)

2013. október 21., hétfő

Kreatív Hobby katalógus 2013/14

Megjelent a Kreatív Hobby katalógusa, jó kis ráhangolódás a karácsonyi készülődésre, úgyis már egyre több üzletben látni dekorációkat, karácsonyfa díszeket, a sok csoki mikulásról nem is beszélve. Vannak benne jó dolgok, itt is ki tudnám fizetni a vagyonom! Erről eszembe jutott, milyen jó is volt Budapest...mennyit jártam a Kreatív Hobbyba, de sosem vettem semmit. Most bezzeg! Ahhhh! Nem baj, idén elmegyünk a karácsonyi vásárba, és akkor majd ide is betévedünk :)

A katalógus megtekinthető itt:
http://www.kreativhobby.hu/katalogus.php


Mogyoróvajas csokis keksz - glutén mentes

A bemutatkozóban említettem (utólag), hogy imádom a Reese csokit. Na, ízvilágban ez a keksz tökéletes mása. Imádom! Félek, hogy nem lesz meg a mínusz két kiló, amit az októberre terveztem... A Nők Lapjában volt a recept, itt mindenki megtalálja:
http://www.nlcafe.hu/gasztro/20131015/glutenmentes-recept-keksz-edesseg/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=20131015
Nagyon egyszerűen elkészíthető. Igaz, hogy a gyerek végig a lábamba csimpaszkodott, de olyan gyorsan meg lehet csinálni még így is, hogy a dühöngőbe sem kellett beraknom. Kicsit megijedtem, mikor kivettem a sütőből, mert nagyon lágyak voltak, de ahogy a recept is írja, meg kell várni míg kihűl, és tökéletes állagú keksz lesz belöle. Ma este a napi teámhoz ezt fogom rágcsálni. Aki szereti a mogyoróvajat (vigyázat! nem mogyorókrémet), annak csak ajánlani tudom! Én tejcsokoládét kockáztam bele, és máskor is azt fogok, nagyon finom vele!


2013. október 20., vasárnap

Heti tervek

Mivel szerdán lesz Szili egyéves szülinapja, sok mindent tervezek a hétre. Főleg azért, mert hétvégén bulit is tartunk. Ma elkezdtem a konyhaszekrényekben lomtalanítani, rendszerezni, pakolni. Így sokkal több helyen van, de még mindig maradt holnapra egy csomó minden a konyhában. A szekrény tetejéről lepakolni, az alsó szekrényekben rendet rakni... Nem is sorolom, mert egész héten csinálhatnám, de az októberi listámon a fürdőszoba szekrény lomtalanítása van, azt is meg kell tennem a héten, mert már kiborul belőle minden, és természetesen csak a piperék töredékét használjuk. Úgyhogy könyörtelen leszek, és ha csak egy aprócska kételyem is van afelől, hogy valaha is használnánk azt a bizonyosatt, akkor már repül is a kukába. Ezt is a héten szeretném megtenni. Ezen kívül ki kell találnom a buli étlapját, sütit, pogácsát kell sütnöm. Ráadásul szerdán, pont a szülinapján baba-mama klubozunk, oda is szeretnék vinni valami finomságot, de tényleg csak apróságot.  Úgyhogy van mit csinálnom a héten. A kézimunkára ki tudja mennyi idő jut majd, pedig annyi szép új mintám van, és a spirált is már úgy várom, hogy elkezdhessem. Holnapra egész napos takarítás, lomtalanítás van betervezve, ezen kívül összeírom a vásárolandó dolgok listáját. Kicsit már várom :) 
Egy kép a mai őszi napozásból a csillagvizsgáló tövében:

2013. október 18., péntek

Mai vadászat

Christine ajánlására ellátogattunk egy kézimunka üzletbe Erikával, az egyik nővéremmel. Győrben a sétáló utcán van.  Olyan jó volt kicsit sétálgatni, és egy vagyont elkölteni mindenféle színű hímzőfonalokra. Igaz, Erika? :) Ahhoz képest, hogy én inkább csak körülnézni akartam, elég sok mindent vettem. Találtunk jó pár anyagot. Volt piros, zöld és fekete Aida is, szóval sokféle. Vettem is fehér alapon kék pöttyöset, a gyerek falára pont jó lesz képeknek. Elég halványak a pöttyök, a képen nem is látni. Ezen kívül tervezek nagy gombócos sapkát kötni Szilinek télre, ahhoz is vettem babáknak való puha pamutot. Aztán túl sokat álldogáltunk a fonalak előtt, úgyhogy mindketten vettünk 13 fonalat fejenként. Most estére már ki is találtam, hogy mit fogok belőle hímezni. A brutál lilákat és zöldeket fogom használni.

A noteszre, amit nemrég említettem, az orchidea helyett egy spirál mintát fogok hímezni. Az orchideát amúgy sem éreztem nagyon magaménak. Ahhoz tökéletesek lesznek a színek, amiket ma vettem. 
Ez a minta igazából egy gyöngyből készült karkötő, és bárki letöltheti innét:
Egyszer már meghímeztem panamára, akkor az "iskolatáskámra" került, még az egyetem alatt. Most notesz lesz belőle. Mivel gyöngyből készült karkötő eredetileg, ezért a sorokat fél szemmel el kell majd tolni, így egy olyan anyagot választok, ahol ez egyszerűbben megoldható, mint az Aidára. 
Ma találtam egy másik jó mintát, ollóőrre, biscornura... Egész szett, a rózsaszín fonalakat azért vettem. De mindenképpen a spirál lesz a következő, ez nem kérdés. :) 
Haladtam picit a karácsonyi képpel is, de azt majd akkor, ha már több lesz belőle.

2013. október 17., csütörtök

Karácsonyi SAL 2013 #2 - jelenlegi állapot

Tegnap és ma kb ennyit sikerült hímezni a  Karácsonyi képből. Nem egy bonyolult minta, szerintem nagyon gyorsan meg lehetne csinálni, ha az  embernek lenne elég ideje mindenre... Nade, nem panaszkodhatom, ahhoz képest elég jól haladtam. Most folytatom a fizika példákat, mert hattól korrepetációm van (mármint nme engem korrepetálnak...) .
Kár, hogy a fehér annyira nem látszik, és a piros kerettel meg sokat szívtam, mert elszámoltam magam, és eleg sokat kellett fejtenem.


2013. október 16., szerda

Tökös-virágos ötlet

Ma este átjöttek az anyuék, csak úgy. Hoztak magukkal egy Erika virágot (azt hiszem így hívják). Ahogy megláttam rögtön eszembe jutott, hogy mintha egy magazinban láttam volna egy képet, amin egy kivájt tök belsejébe ültették a virágot, illetve gondolom, nem abba ültették, hanem cserepestől tették bele. A sajnálatos módon összcsoszvadt, megpenészedett kifaragott szép tököm holnap a kukába kerül. Őszintén szólva nem tudom, hogy miért penészedett meg, hiszen volt az oldalán egy csomó lyuk, nem hiszem, hogy nem szellőzött... Na mindegy, valahonnét kell szereznem  egy jó nagy, szép, narancssárga tököt. Most nem terveztünk a piacra menni, de lehet rászedem majd a Szilárdot :) Minden esetre idén eldöntöttem, hogy jövőre tuti ültetek mindenféle szép tököcskét! 
Találtam is pár képet, ötletet:


Amúgy ma elkezdtem hímezni a Karácsonyi SAL 2013-as képet, de nem jutottam túl messzire, ráadásul vissza is kell fejtenem jópár ikszet, mert elszámoltam magam... Úgyhogy majd holnap :)

2013. október 15., kedd

Rólam, rólunk

Pár napja megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy - mivel napról napra egyre többen látogatjátok a blogot (aminek én rettentően örülök) - itt az ideje a bemutatkozásnak. Ahogy az a bal sávban is olvasható, idézem:  "a világ legjobb férjének felesége és egy csodás kisfiú anyukája vagyok". Jelenleg éppen anyaságim (gyermekgondozási szabadságom) második évét kezdtem. Eddig egy gimnáziumban tanítottam fizikát és informatikát, bár az infót annyira nem  szeretem. Az informatika számomra csak eszköz, és igazából nem is tanultam túl sokat. A végzettségem szerint okleveles csillagász vagyok (Msc - és nagyon büszke vagyok rá :) ), de távcsőbe kb évente kétszer nézek, főleg most, hogy itt a gyerek. Ezt picit sajnálom, bár mindig inkább az elméleti része érdekelt. Szilárd viszont amatőr csillagász. Ez azt jelenti, hogy papírja nincs róla,  de csinálja (A papír alapján geofizikus, de kb annyi köze van hozzá, mint nekem...). Szóval ő többször néz távcsőbe. Jól kiegészítjük mi egymást :) . Ez sosem volt vitatott.
A mi kapcsolatunk első ránézésre fura lehet, mivel 16 azaz 16 év korkülönbség van köztük. Akik ismernek talán már megszokták, ha mégsem az az ő bajuk. Az első pillanattól kezdve tudtuk, fontosak leszünk egymás életében, de nem tudtuk, hogyan, milyen formában, hiszen amikor megismerkedtünk én 18 voltam, épp érettségi után, nagy tervekkel. Budapestre költöztem, ELTE-re jártam, új embereket ismertem meg. Arról nem is beszélve, hogy Szilárdnak is meg volt már a maga élete. Ki gondolta akkor, hogy ez pár évvel később ilyen irányú változást vesz? :) Végülis a sors úgy alakította utunkat, hogy 2010-ben összeházasodtunk (lehet giccsesen hangzik, de tényleg ez volt életem egyik legszebb napja) és tavaly októberben megszületett türelmetlenül várt kisfiunk.

Imádom, hogy van két nővérem, régebben sokszor alkottunk együtt vagy egymásnak mindenféle jó dolgokat. Aztán valahogy elmaradt. Nagyon oda kell figyelni az életben, hogy ezek a jó pillanatok, mikor együtt a család, ne tűnjenek el, mert bele lehet pörögni a hétköznapokba, aztán jó esetben az ember erre rájön, és megpróbál ellene tenni. Ez a legjobb eset, van aki rájön, de nem tesz semmit, de olyan is akad  (nem kevés), aki rá sem jön, hogy a mókuskerék szerves része, sőt díszpolgára! Szóval én észre vettem, hogy velem is ez történik, mármint a munkában is, meg azóta is, hogy itt a Szili velünk. Kicsit kezdtem begolyózni a napi rutinoktól. Ezért jó a blog, motivál, hogy mindig csináljak valami olyat, amiről érdemes lehet írni, még akkor is, ha csak apróság.
Sorozatfüggő vagyok, imádom "szitkomokat". Ha a Jóbarátokat nem láttam ezerszer, akkor egyszer sem! Gilmore-ékat is nagyon szeretem, lassan már azt is tudom kívülről, de az új nagy kedvenc a Férfi fán terem. Szeretnék egyszer eljutni Alaszkába (nem a film miatt, még azelőtt kezdődött ez a furcsa vonzalom). Imádom a jegenyefasort, az őszt, hóesésben sétálni, ajándékot adni, takaró alá bújva teát kortyolni, a Balatont, kutyákat, mindent ami karamellás vagy mogyoróvajas (főleg a Reese csokit, majdnem elfelejtettem, pedig megdöglök érte, kár, hogy nálunk nem kapni :( )...
Nem akarok sokat hadoválni, a lényeg, hogy életem legjobb szakaszban vagyok, és ezt próbálom így megélni, igyekszem mindenben a jót láni, bár néha nehéz. A legnagyobb feladatunk, hogy boldogságban, szeretetben, összetartó családban neveljük kisfiunkat!

Aida festés teával

Tegnap este végülis nem volt kedvem varrni, Szilárd is egész nap munkában volt (7-kor ment háromnegyed8-kor jött -> új főnök...) Úgyhogy este már szerettem volna leülni a napi almás-fahéjjas teám mellé, és csak úgy lenni :) . Viszont gyerek mellett varrni  nem akarok, de ma már alkothatnék is vagyok, muszáj volt valamit kitalálnom. Tegnap rájöttem, hogy a krémszínű anyag, amire hímezni akartam, az nem is az amire gondoltam, mert ezen hosszúkásak a szemek. Christine csak jövő hétre tudna hozni olyan anyagot (addig meg megőrülök :) ) ami jó lenne, Győrbe nemhiszem, hogy a közeljövőben megyünk... Úgyhogy tegnap este az üldögélés közben eszembe jutott, hogy kipróbálom a teával festést. Nem akartam túl barnára az anyagot, ezért nem folyamodom olyan drasztikus dolgokhoz, mint a dióhéj. Esetleg, ha nem jön be a tea, akkor majd kipróbálom azt. Beáztattam az anyagot, kb 1 órára. Közben mindig nyomogatom vissza a kilógó csücsköket. Mondjuk az sem zavar, hogy foltos lesz, sőt, örülnék neki!
Na ilyen lett egy óra ázás, egy kis vasalás után, picit foltos, nem túlságosan:

Mostmár kezdhetem a Karácsonyi SAL 2013 képet :)

2013. október 14., hétfő

Somebunny - Kispárna #1

Igen, a Somebunny sorozat folytatódik, dehát számítani lehetett rá, hiszen írtam, hogy kipárnát tervezek belőle. Ma, amíg a gyerek aludt, neki is fogtam a szabásnak. Tegnap este megálmodtam, hogy is fogom megvarrni, mert nem szerettem volna toldani az anyagot, így adta magát az ötlet, hogy egyszerűen csak rá varrom az anyagra, de nagyon átütött az anyag kockás mintázata, szóval valami mást kellett kitalálni. Ekkor jött az ötlet, hogy egszerűen lyukat vágok az anyag közepébe, azt kiszélesítem, hogy tudjam behajtani alulra, és kész is! Meg van oldva! Még a kockákat sem kellett megfeleznem, pont jól jött ki!
Este, amikor már kidőlt a gyerek, előkapom az imádott Toyota varrógépemet, és össze is varrom, és akkor már a Szilárd nadrágjait is felhajtom, hogy ezt is kipipálhassam az októberi listámon.

2013. október 13., vasárnap

Gravitáció + Konyha + Fotózás = Hétvége

Szuper hétvégénk volt, melynek megkoronázása a mai fotózás! Nade, kezdjük az elején! A héten volt mindkettőnk szülinapja (Szilié csak a hónap végén jön), és hát mindkettőnké elég egy elcseszett nap volt! Úgyhogy megbeszéltük, hogy hétvégén elmegyünk kettesben mozizni. Megnéztük a Gravitációt. Őszintén szólva picit meglepődtem, nem azt kaptam amit vártam, de így sokkal jobb volt! Én teljesen abban voltam, hogy ez sci-fi, amit nemnagyon csípek (inkább nagyon nem csípek), de nem. Ez egy egyszerű játékfilm, amerikai, happyendes, és amikor azt mondják, hogy a Sanrda Bullock és a Clooney játszik benne, akkor nagyon pontosan fogalmaztak, mert tényleg! Ők ketten. Más nem. Erre én akkor jöttem rá, amikor a végén kiírták a szereposztást. Nekem nagyon tetszett! Izgultam, csodáltam a kilátást az űrből, elhajoltam az űrszemét elől... egyszóval, beleéltem magam! :)

Nade! Előtte bementünk az IKEAba. Persze könyvespolcot - amiért mentünk - azt nem vettünk, mert nem fért be az autónkba, de így is ott hagytunk egy vagyont! Vettünk egy csomó teamécsest, gondolva a télre/karácsonyra, párnahuzatot... de ami a legjobb, megtaláltunk életünk konyháját! Eddig is tudtam, milyet szeretnék, de ezek a svédek nemcsak kitalálták, öszze is rakták! Konkrét céllal néztük meg a konyhákat, hiszen nagyban házfelújítunk, csak ezen a nyáron kicsit leeresztettünk. A következő nagy invesztíciók között ott a konyha is. Ez az egyetlen helyiség, amivel eddig még semmit sem csináltunk a festésen kívül, de szeretnénk, nagyon! Teljesen mindent cserélnénk, a csempével kezdve. Padlófűtés is lesz, úgyhogy tényleg nagyban gondolkodtunk. A legjobb az egészben, hogy nem csak nekem tetszett, hanem Szilárdnak is. Talán még sosem volt olyan, hogy bútorban ennyire egyértelműen egyetértettünk  volna (a másik kritikus pont a cipő, még az életben nem gyártottak olyat, ami mindkettőnknek tetszeik)! Beszéljenek helyettem a képek (mobilos, mert ki gondolta, hogy ez lesz?)

Ilyen étkző részt szeretnék a konyhába elhelyezni, mivel nincs hely külön étkezőnek. 


Az tetszett nagyon, hogy én is fáradt rózsaszín falat képzeltem, de féltem, nem lesz-e túl Barbie-s, de nem! Szerencsére!


A kiegészítők is tökéletesek! A székünk  is ilyen lesz:


Viszont a szekrények ajtaja, és az elrendezés inkább ilyen:


Nade, ez még a - remélhetőleg nem annyira távoli - jövő zenéje!

Ma fotózásra mentünk. Még tavasszal kaptam a barátnőimtől babalátogatáskor egy utalványt családi és babafotózásra.  Ismertem a Csilla képeit, és imádtam őket, egytől egyig! Nagyon örültem a lehetőségnek, de valahogy nem tudtam elképzelni... Meg kellett érnie a gondolatnak. És ahogy jött az ősz, jött az ihlet is (hát persze!) Tudtam, hogy őszit akarok, tudtam, hogy kintit! A többit Csillára bíztam. Profi munka volt, szuper hangulatban, kellemes emberek között! Azóta is csak ez jár  a fejemben. Visszajáró fotóalanyok leszünk nála! :) Egy kis ízelítő:


Vannak sapka nélküli, és családi fotók is, de egyelőre nekem is csak ezek vannak meg. Majd szép sorjában! :)

2013. október 12., szombat

Somebunny - Pot Luck

KÉSZ! :) Ma reggel kb. 10 perces hímzés volt még hátra, azt gyorsan megcsináltam, míg a két Szilárd a kutyákat kiengedte, és megetette (igen, nálunk a kutyák bent alszanak, igaz a garázsban, de ez is már kompromisszum, de erről majd egyszer máskor). Igazából két franciacsomó hiányzik a képről, a nyuszik szeménél, de valószínüleg azt nem is teszem rá, nekem így tetszik, ahogy van. A virágok tetejéről is hiányzik egy katica, az is szándékos, bár tegnap este elgondolkodtam, hogy oda tegyem-e, ezt még majd meglátom. Sokszor van, hogy a mintákat kicsit máshogy varrom, mint az eredeti, néha ez nem szándékos :), de gyakran úgy tervezem. Elgondolkodtam... lehet egyszer úgy járok, mint Joey a Jóbarátokban, mikor kiírták az Életünk napjaiból, mert mindig "átírta" a forgatókönyvet. 
Nade nézzük a művet:


Mostmár jöhet a szabás-varrás, aztán pont az egyéves szülinapjára meg is kaphatja az új párnát a gyerek, mert most mindig az enyémet nyúlja le :-) Képes hajnali 3-kor felébreszteni, és megmutatni a télapót és a szarvast :)


2013. október 11., péntek

Karácsonyi SAL 2013 - benevezek

Most, hogy nézegettem, mit is varrjak a nyuszik után, eldöntöttem, hogy én is benevezek a Karácsonyi SAL 2013 játékba a facebookon. Hat kép közül kell választani, és Karácsonyig kivarrni, majd beküldeni. 
Ezek közül lehet választani:



Én az utolsót, a madárkás fát varrom majd ki. 
Rozy blogján láttam, hogy ő is csatlakozott, tőle jött az ötlet! Akinek a figyelmébe ajánlom, az Christine, örülnék ha ő is játszana ;). Hallod?! :)

Idegen tollakkal, avagy Oriental Orchid

Nem annyira idegen, csak félig idegen tollakkal ékeskedem. A következő képet pár perce találtam, már szinte el is feledkeztem róla. 


Már csak keretezésre vár, és meg kell találnom a helyét a házban. Igazából fogalmam sincs, hogy hova vigyem keretezni... Nade magyarázatra szorul, hogy miért is idegen tollak. Az orhideák közül a bal alsó kettőt én hímeztem, de aztán meguntam, egy időre félre tettem. Aztán a nővérem megemlítette, hogy ő olyan szívesen hímezné ezt a képet. Hát oda adtam neki, és nagyon rövid idő alatt befejezte, és gyönyörű orchideákat varázsolt a képre. 
Azért találtam meg a képet, mert kiválasztottam a következő hímezni valót, ami szintén ilyen világosbarna anyagra van hímezve. Rémlett, hogy valahol kell lenni ilyennek otthon. Meg is találtam, ott volt ez a kép is. Egy egyszerű, sötétkék, keménykötéses jegyzetfüzetet szeretnék feldobni, amibe majd az ötleteket, zónázással kapcsolatos dolgokat, listákat írok. Az elejére ezt az orhideát választottam:

  

Nagyon rossz minőségű a kép, de ebben is van valami kihívás... Kiváncsi vagyok  milyen lesz, ha kész lesz :) Aztán már csak valami jó anyagot kell hoyyá találnom, amivel majd bevonom a jegyztekönyvecskét! 

2013. október 10., csütörtök

Somebunny ma

Közben ám hímezgetem a nyuszikat, de most kicsit leeresztettem etéren. Azért megmutatom a mai állást, de legközelebb már csak akkor mutatok képet, amikor kész lesz. Ma nemhiszem, hogy bármit is tudok csinálni rajta, mert ma tartom az első különórát, és még a fizika példákat is át kell néznem, míg a gyerek alszik...Talán majd este, ha már minden elcsendesült :-)


2013. október 9., szerda

Szülinapi almatorta - Glutén mentes

Igen, mint mindig, most is glutén mentes, őszi, egyszerű, de most félig elba elrontott... Na jó igazából annyira nem is lett elrontva, de kezdjük az elején. Megint olyan tortat akartam sütni, ami szezonális, tehát valószínüleg minden van otthon hozzá, és a gyerek mellett is el lehet készíteni megőrülés nélkül. Így esett a választás mindannyiunk nagy kedvencére, az almatortára. Az alja egy egyszerű, piskótatésztához hasonló tészta lett.  Általában, ha gyorsan akarok sütni, és nincs kedvem könyvet vagy netet bújni, akkor mindig az alap piskótatésztából indulok ki, azt változtatom a kedvem, hangulatom szerint. Most diós-fahéjas-gyömbéres-ánizsos alap lett. 

Szóval a tészta:
4 nagyobb tojás
4 kanál barna cukor
1 kiskanál vanília aroma
2,5 nagykanál darált dió
2,5 nagykanál liszt (Schär glutén mentes kenyérlisz, szokás szerint. Lassan már valami juttatást kellene kérnem a cégtől, annyit reklámozom ezt a lisztet, de szerintem fontos leírni a fajtáját, hiszen minden gyártó más lisztkeveréket készít)
1 kiskanál sütőpor
kb 1 kiskanál őrölt fahéj
őrölt gyömbér és ánizs ízlés szerint (ezekkel azért vigyázni kell, mert elég karakteres ízük van)


Úgy is jártam el, mint a piskóta tésztánál. Röviden: Tortaforma aljába sütőpapír -> tojásfehérje habosra ver -> bele a sárgája, majd minden más -> közben kevergetés mixerrel -> tortaformába öntve -> előmelegített sütőbe nyomva kb 180°C-on fél órát sütöttem. 

Sütés előtt

Sütés után


Közben nekifogtam a "krémnek", ami igazából nem is krém, hanem valamiféle töltelék. A legegyszerűbb dolog a világon. 

3 alma
2 rúd egész fahéj
1 ánizscsillag (nyugodtan lehet több is, mert nem nagyon lehetett érezni rajta)
6 szem szegfűszeg
600 ml  víz
cukor ízlés szerint (én kb 3 nagykanál nyírfa cukrot tettem bele, mert a gyereknek is akartam adni belőle)

Ezt feltettem főni, de úgy, hogy az almát lereszeltem. Részben azért, mert elvileg mégiscsak krém, másrészt, így gyorsabban megfő. Amikor már az alma átfőtt, szükség lesz:

100 ml hideg vízre
1,5 csomag vaniliás pudigporra (én egyszerű Zlatý Klast használtam)



A pudingport csomómentesre kevertem a hideg vízben, és hozzá öntöttem a forrásban levő almás főzethez, és folyamatosan kevergettem, amíg jól besűrűsödött. Ráöntöttem, a közben elkészült tésztára, letakkartam egy konyharuhával, és kitettem a teraszra hűlni. A tetejére tejszínhab kell, én utálom a flakonos tejszínhabot, mindig rendes tejszint verek habosra, most is így tettem. Itt kezdődtek a gondok, a finishnél. Sikerült felvernem, de valahogy volt egy érzésem, hogy ne tegyem rá, csak tegyem hidegre, és majd reggel rápakolom a tortára, mert - ezt még nem említettem - Szilárd elvitte a munkahelyére, mert mindig kap ajándékot a kollégáitól. Persze jó, hogy hallgattam a megérzésre, mert reggelre teljesen össze esett a hab. A másik baklövés: Kint felejtettem a tortát a teraszon, és éjjel esett az eső... Még az volt a szerencse, hogy csak szemerkélt, úgyhogy a konyharuha rajta teljesen átázott, de a tortának szerencsére nem lett baja. 
Aztán végülis tejszínhab nélkül vitte a tortát a munkába. A jó hír az, hogy a tortaformát üresen hozta haza, hárman megették az egész tortát, legalábbis ezt mondja a Szilárd, aztán lehet, hogy kidobta az első kukába :) Bár őszintén remélem, hogy nem. Így az ízéről nem tudok nyilatkozni, de azt mondta a Szilárd, hogy  nagyon finom volt, még akkor is, ha elázott, és nem volt rajta tejszínhab, pedig az nagyon kell rá!

A végleges kinézetről kép nem készült, de szerintem ez nem olyan nagy probléma :)