2015. július 27., hétfő

Fűszertartó egyszerűen

Már sokszor beszéltem arról, hogy a konyhát szeretném végre felújítani. Hát ez egyelőre kilátásban sincs, de azért bízom benne, hogy valamikor a közeljövőben ez is megtörténiok. Addig próbálom a jelenlegi - hát mint mondjak - nem túl ízléses konyhát kicsit elviselhetőbbé tenni. Picit bele csempészni a leendő konyha hangulatát. Vidéki stílust tervezek, fehér konyhabútor, virágok, csíkok, kockák minden felé... Ehhez passzoló fűszertartókat is csináltam, illetve még csak párat, de szép lassan feltöltöm majd mindet. Lássuk először is a legnagyobb fajtát, amiben a sót és a cukrot tartom. Ezt kiürült kávés üveg felhasználásával csináltam nagyon egyszerűen.
Leáztattam a cimkét, a nyakára kötöttem egy kocskás szalagot, és kb egy hónapig keresgéltem a megfelelő cimkét az oldalára, mikor a pinteresten végre rátaláltam. A nővérem kicsit megszerkesztette, hogy ragacsos papírra nyomtatható legyen. Az angol szöveg engem egyáltalán nem zavar, legalább tanulunk is belőle egy kicsit.
Még egy kép, és ennyi:

2015. július 24., péntek

Fonott kosár újságpapírból

Ahogy már említettem egy-két poszttal ezelőtt, készítettem kosarat újságpapírból. Született akkor egy csomó kép is, és most jön a leírás is hozzá, pár linkkel, ami nekem is segített. Régóta motoszkált a fejemben ez a kosárfonás téma, de valahogy sosem találtam meg rá az ideális alapanyagot. Erről a technikáról először a Színes ötletek blogon olvatam. Itt található egy nagyon jó leírás a kezdetekről, előkészületekről. Ide kattintva bárki kedvet meríthet belőle. Az én képeim igazság szerint onnét kezdődnek, hogy az alját elkészítettem.

  1. Az első dolog, amit meg kell csinálni, az az újságpapír pálcák. Előre szólok, rengeteg kell. Viszonylag gyorsan megy, de az "ezredik" után már nagyon untam. Esténként a TV előtt csináltam. Kell egy hurkapálca, egy olló, és papírragasztó (pl stift). Az újságpapírt 7-10cm-s csíkokra vágtam (őszintén szólva nem mértem, egyszerűen csak az Új Szó egy oldalát elharmadoltam. A csíkokat egy hurkapálcára ferdén (kb. 45 fokos szögben) feltekertem, és a sarkát a papírragasztóval rögzítettem.
  2. Fogtam két azonos nagyságú karton lapot, és közé duvilax jellegű folyékony fára való ragasztóval (UHU Coll) beragasztottam az újágpapírból feltekert pálcákat. Amit legközelebb máshogy csinálnék, az az, hogy hoszabb pálcákat tennék, mert így, rövidekkel nem tudtam szépen  befejezni a kosarat. A ragasztás után jó nehéz könyvek közé tettem, és hagytam száradni egy teljes napot (nem azért mert annyit kell, csak mindig esténként csináltam, amikor a gyerekek már aludtak)
  3. Másnap elővettem a szépen megragadt alapot. Más oldalakon, pinteresten láttam, hogy sokan sablont használnak, tehát egy meglévő kartondobozra fonják rá a kosarat. Persze a végén kiszedik a belsejéből. Mivel nekem nem volt megfelelő mértetű dobozom, fogtam a gyerekek legós ládáját és készítettem egy keretet. Ezt a karton papír közepére helyeztem fejjel lefelé, hogy a csipeszekkel rögzíteni tudjam a függőleges pálcákat. 
  4. Megcsináltam az első sort a következő képpen:
    http://indulgy.com/post/kHHtCq7Wx1/diy-simple-newspaper-weave-basket-diy-simpl
    A képre kattintva megtaláljátok az eredeti leírást, ami szerint én is dolgoztam. Egyébként nagyon hasznos.
  5. Tehát, amikor ezzel az első sorral végeztem, az összes függőleges pálca a helyére került. 
  6. Körbefontam a legó keretet a megtervezett magasságig. Az a jó ebben az újságpapír pálcákban, hogy a végtelenségig lehet hosszabítani őket, mert egymásba tolhatóak.
  7. A befejezést pedig innét lestem el. Igaz, és csak a harmadik képig jutottam, mert rövidek voltak a pálcáim. A végeket belülről hozzá ragasztottam a kosárhoz.
  8. A legvégén fehér spay festékkel fehérre fújattam. Azóta a konyhaszekrény tetején tárolóként szolgál. Még három további ugyanilyet tervezek, csak bírjam neuronokkal a pálcák tekergetését... :)

    Remélem valakinek sikerült kedvet csinálnom a kosárfonáshoz, hiszen ez egy nagyon jó módja a házban felgyülemlett újságok újrahasznosításának. Gyakorlatilag semmibe sem kerül, csak egy kis időbe. Ezt a kosarat kb. egy hét alatt hoztam össze, úgy, hogy esténként 1-2 órát foglalkoztam vele. Bátran vágjon bele bárki, gyorsan lehet vele haladni, könnyen jön a sikerélmény :)

2015. július 2., csütörtök

A ROW OF LOVE - újra kézben

Néha-néha újra a kezembe veszem a "nagy" hímzésem. Jelenleg ez az egyetlen amit himzek. Most nagyon kikapcsol, feldob, ezért igyekszem amikor csak tudom elő venni, de sajnos az utóbbi napok nagyon rosszak. A Rozinak jön a másik fenti foga, rengeteget sír. Szili viszont egy kisangyal! Egyelőre jól tűri, hogy kevesebb figyelem jut neki.  Majd azért bepótoljuk! :-) Mutatom a hímzést: