2015. augusztus 25., kedd

Őszi dekorációs ötletek #1

Makkot már lehet szedni, mi már szedtünk. Igaz, még zöldek, de attól mèg makk a javából. Először is gyerekekkel elkészíthető ötleteket hozok, mert ilyenkor még könyebb a hurkapálcát vagy a fogpiszkálót beleszúrni. Van pár jó ötlet, nem árt ha bekészítünk műanyag szemeket és filcet is.
Amik nekem tetszenek:




És a kedvencem, bár igaz, ehhez gesztenye is kell, de mar arra sem kell sokat várni.
Plussz egy ötlet:
A képekre kattintva megtaláljátok a forrást.

2015. augusztus 24., hétfő

Oviba készülünk -Teszt

Nagy lázban égek, hiszen alig több, mint egy hét múlva Szili oviba fog járni. Készülünk rá lelkileg, és már össze is gyűjtöttük a cuccokat, amit vinnünk kell. Párnahuzatokat mosok, törülközőket hímzek, mert azt ajánlották, jobb ha mindenbe bele írom a nevét. Kénytelenek voltunk mindezt pont az IKEAban beszerezni. :-)
Vettem kistörölközőket, tíz volt összecsomagolva. Ebből ötöt tervezek kihímezni, a többit elteszem a Rozinak. Az első el is készült. Ez adta az alkalmat, hogy leteszteljem az angliából hozatott, vìzben oldódó "anyagomat". A Dmc gyártja, és kb arany árban mérik. Nem baj, bevállaltam. Jól vizsgázott.

Na, róla van szó.


Mindegyik kis törölköző sarkába más színű akasztó van varrva. Ehhez megfelelő színű mintát választottam, és a nevet is ráhímeztem természetesen.
Az a baj ezzel a vízben olvadós cuccal, hogy mivel átlátszó, a törölközőre rakvam nem nagyon làtszottak a lyukak, ahova az öltések kerültek. Lehet (biztos) más típusú anyagon jobban elő jönnek majd. Mindegy, nem kellett sokat küzdeni, íme az erednény.
Itt még nincs leolvasztva a műanyag róla.
Viszont késeleg vízben, kb 3 perc aladt feloldódott. 

2015. augusztus 21., péntek

Magic Moments - #1

Olyan bejegyzések lesznek itt, ami feldobja a napomat, fontos, hogy emlékezzünk rá, és hátha olvassák majd egyszer a gyerekek. Biztos lesz majd poszt Anti-Magic Moments cimmel is, lehet abból lesz több :-).

Ma elmentünk az orvoshoz a Szilivel ellenőrzésre a mandulagyulladás miatt, és elvittük Rozit is mert már brutál kiütések vannak a combján, és nem múlik. Minden rendben van, hála égnek. Amikor a Rozit lefektettem a vizsgaló asztalra, természetesen elkezdett torka szakadtából ordítani, mert lefeküdni olyan fájdalmas. Erre a kinti váróból Szili fejvesztve rohant vissza, oda búj a Rozihoz, és elkezdte vigasztalni,hogy semmi baj nem lesz, ne aggódjon, és nem kell sírni, a doktornéni csak segít. Nagyon aranyos volt. Persze hétfőn ő ugyanígy ordított, de azt gyorsan elfelejtette, úgy látszik :-)
Ilyenkor dobban meg az ember szívének olyan szeglete, amiről az anyaság előtt nem is tudott. Ekkor érzek egy kis megnyugvást, hogy talán mégsem csinálok annyi mindent rosszul, és hogy ők mindig ott lesznek egymásnak, még akkor is ha most olyan sokszor veszekednek, és a Szili rendszeresen, szándékosan lepukizza a Rozit (anti-magic moment)...


2015. augusztus 20., csütörtök

Esti séta

Sajnos ritkán van olyan alkalom, amikor az egész család, apa, anya, gyerekek együtt megyünk sétálni. Ezért is érdemel említést az ilyen alkalom, főleg, ha ilyen jól sikerül. Igazából már nagyon régen voltunk kint hosszabb ideig. A 40 fokokat már nagyon rosszul bírtuk. Általában csak kiléptünk a teraszra, be a medencébe, aztán vissza a házba. Ezen a héten végre jó idő van, még akkor is ha esik (mert én ezt rohadtul élvezem, de tényleg) Szilinek viszont gennyes mandulagyulladása volt, magas lázzal, szóval megint nem nagyon mentünk ki. Szerencsére mára már teljesen jól van, amit a felhalmozódott energiái is mutatnak. A délutáni alvása után (mert most hogy beteg volt, minden nap aludt) fogtuk magunkat és elindultunk fagyizni, játszóterezni, és egy nagyot sétálni. Voltunk a szokásos csilizparti horgászáson, kacsalesen.

 Fagyiztunk, csusziztunk és kipróbáltuk az összes, kb 6 hajóhintát. Meg sem tudom mondani, hogy mikor hajóhintáztam utoljára. Közben már az ősz párás rothadófaleveles illata is megcsapta az orrom. Ma éreztem először idén. I M Á D O M!  Meg azt amikor a szántó-trágyázó traktor benzingőze száll be az ablakon lefekvéskor, nyakik betakarózva. Nem tudom jobban leírni azt az illatot, de valami isteni! Viszont arra még várni kell. Pedig már annyira várom az igazi levelekbe gázolós, gubacs szedős őszt. Előtte viszont még ovi kezdés. Ez is biztos megadja majd az alaphangulatot. Nem tudom örüljek-e vagy sem. Remélem nem lesz túl rémes :-)
Amúgy már a képek színén is látni az őszies beütést.


2015. augusztus 14., péntek

Házfelújítás - padlás szigetelése

Igazából még ez is egy lemaradás pótlása, mert még ez is tavaly ősszel történt, de jobb később, mint....
Szóval szeretném, ha ezek az emlékek, a sok munka nem veszne feledésbe, és tudjuk majd felidézni ezt az időszakot is.
Az első télen -ahogy már korábban említettem- sok meglepetés várt ránk, miután megvettük a házat. Csukott ablak mellett fújt a szél a hálóban, a hátsó ajtón akkora rés volt, hogy behordta a havat a szél a folyosóra. Első év még valahogy eltelt. A második télen viszont már volt egy pici babánk, akinek jól befűtöttünk, de néha még így is fáztunk. Ezután kaptunk olyan gázszámlát, hogy kihagyott a szivem, mikor megláttam (az ablakcsere árának harmada volt kb). Eldöntöttük, valamit muszáj csinálni. Ekkor jött a nyílászárók cseréje nyáron, ősszel pedig a padlás szigetelése. Egyszer ha lehetőségünk lesz rá még a falakat is szigetelni szeretnénk.

A padlás szigetelését sok előkészülettel kedtük. Úgy gondolták az előző tulajok, hogy ha teli hordják a padlást régi szőnyegekkel, karton papirokkal, az úgy rendben lesz. De volt 5-6 üvegvatta tábla, autóülés, és még ki tudja mi minden, amiről én nem is tudok.

Szilárd az egyik baratjával megbontotta a cserepet a tetőn, és mindent kidobáltak az udvarra. Már ez is egy egész napot felemé
sztett, de kinyílt a tér a padláson. Rendesen elgondolkodtam, milyen szuper lenne egy szoba ott fent. Aztán jött a portalanítás, na ez is komoly feladat. Szilárd söprött, porszívózott több napon át, mire elfogadható lett. Közben megérkezett a szigetelő anyag is. 
Viszont a padlás feljáron, ami egyébként is életveszélyes volt, nem fért fel. Úgyhogy a feljáró is ki lett bővítve (ez is egyszerűen hangzik így leírva, de komoly meló volt kivésni a vasbetont). Került rendes lépcsős feljáró is.
Aztán felhordták a cuccot.
És három rétegben szép sorjàban le lett pakolva.


Több fényképet nem találtam, de lényeg, hogy több hétvégén keresztül rakta a Szilárd, néha a Szili is segített neki, végül még a tél beállta előtt el is készült. Az első télen jól vizsgázott, de akkor még nem értékeltem annyira, mint most nyáron a 40 fokban. Hiszen érezhetően hűvösebb van a házban, ami most felbecsülhetetlen.

Idén már nem tervezünk semmi komolyabbat. Még a kerítést befejezzük, ősszel szeretnék egy részt füvesíteni, aztán remélem kicsit pihenünk és legalább hétvégente együtt lesz a család. Ránk férne....

2015. augusztus 9., vasárnap

Házfelújítás - terasz

Az utolsó igazán házfelújítós poszt még tavaly október végén íródott. Gyalázat, hiszen azóta már sokminden történt, de valahogy nem készültek képek, emiatt kicsitt lehangolt vagyok. Ma viszont készítettem párat a teraszról, hiszen talán az a leglátványosabb változás, illetve még a kerítésünk. Majd valahol a gépen és a telefonomon bányászok régi képeket.
Még tavaly ősszel szét lett bombázva a régi teraszunk a ház előtt, azzal az indíttatással, hogy jó lenne ha kicsit nagyobb lenne, mert nem is terasz volt, inkább csak egy balkon. A ruhaszárító is alig fért ki. Mi pedig teraszon reggelizős fajták vagyunk, bár eddig egyelőre nem sokszor fordult elő. A lényeg, hogy tavaly ki lett ásva neki az alap, a formáján is változtattunk egy picit, mert az egyik sarka le volt csapva, hogy kövesse a ház vonalát, de a másik sarka viszont meg volt, így nem volt szimmetrikus. Hát mit mondjak, nem kicsit bántotta a szemünket, így vissza kapta a terasz az ellopott sarkat. Szépen le lett betonozva, és a tövébe még járda is került. Ezeket még múlt ősszel csináltuk. Idén viszont folytattuk a dolgot. Le lett csempézve, aztán jöttek felszerelni a korlát fém keretjét. Rendeltünk leceket, Szilárd szépen lecsiszolta, lefestette háromszor (sokkal több munka ez, mint amennyire az ember fia először gondol). Felfurkodta őket, és azóta kint lebzselünk a gyerekekkel. Vagyis a napokban inkább csak lebzselnénk, hiszen van vagy 40 fok, de legalább a kismedencének is jó helye lett.

Ilyen volt:


Ilyen lett:






Nagyjából ugyanabból a szögből, a bejárati ajtóból:
Beköltözéskor


Rombolás

Szerelik a kerítést és a terasz korlátját
Kb. a jelenlegi állapot

2015. augusztus 4., kedd

Szili mondta - #memtudomhámyadik

Pakolom be a koszos ruhákat a mosógépbe, a gyerekek a nappaliban jàtszanak. Egyszercsak Szili eszeveszett rohanásba kezd, jön utánam a fürdőbe, ès ezt kiabálja:
"Anya, anya! Jön utánam, mindenhová követ!" Kérdem tőle, hogy ki?
Szili: "Hàt a csúszómászó!"
És ebben a pillanatban meghallottam az apró kezek sűrű csattogását a csempén... :-)

Igaz, ez nem akkor keszült, de valami ilyesmi volt :-)

2015. augusztus 1., szombat

A ROW OF LOVE - helyzetjelentés

Szinte majdnem kész az első maci. Továbbra is esténként hímezgetek, de van olyan nap, hogy csak hat ikszet varrok. Ez van, lassan mar egy eve varrom, de azért haladok. Remélem ha nagyobbak lesznek a gyerekek gyorsabban haladok már. Igaz, öt évre terveztem, de azért van még mit csinálni rajta. Na, mutatom is a képet.

Nem tudom, van-e meg valaki, aki nem a pancsolásra és a nyaralásra gondol, hanem helyette az őszi ajtókoszorúkra. Én már beleástam magam a pinterest sűrűjébe.