2016. augusztus 22., hétfő

Ősz? Ősz!!!


Imádom az augusztus végi reggeleket/napokat. A tegnapi kiadós zivatar utáni napsütésben kimondottan jó volt sétalni pár kilométert a barátnőmmel és gumicsizmás gyerekeinkkel :-) A nehéz párás levegőtől pedig igazán elfáradtunk. Hazafelé még megálltunk a kötelező vadászgörény simogatáson, ami már lassan a napirendünkhöz tartozik, mivel minden nap 7-fél8 felé a mi házunkkal szemben a Csiliz partján pihen meg kb fél órát. Persze gazdástul, pórázon. Órát lehet hozzájuk igazítani, és egyértelműen hangról megismeri a gyerekeinket :-) Szerencsére nem megrémül hanem felugrik és odajön hozzánk.
Szóval olyan fáradtan értünk haza, hogy fürdés, vacsi, 2db Bogyó és Babóca olvasás után aludtak is a gyerekek mint a bunda. Még filmet is tudtunk nézni utána, pedig az utóbbi napokban erre esély sem volt. 
Ma reggel pedig jó masszív ködös szántóföldre bámulva ittam a reggeli kávét, míg a gyerekek próbáltak észhez térni. Egész konkrétan a Rozi visszaaludt a kanapén, Szili pedig zombiként nézte a Verdák 1-et, kb huszadszor. Szilárd még aludt. Az igazi hangulathoz azért még hiányzott a füst és gané szag :-) . Nem baj, így is élveztem! 
A kép nálunk már aktuális, a ház előtti gesztenyefa már szinte teljesen elbarnult, es hullatja a leveleit. Bár nálunk nem ilyen stilusos a levél szedés :-)

Lassan jön az ovi is, kezdődik a munka. Jövö héten kezdek újra munkába állni 4 évnyi anyasági után. Hülye érzés! Egész eddig azért imátkoztam, hogy kicsit szakadhassak ki itthonról, mert már megőrülök. Most, hogy ilyen közel a tanévkezdés, kicsit sajnálom, hogy már nem leszek itthon ennyit a gyerekekkel. Azért jó volt ez az anyasági, így visszagondolva. Még jó, hogy csak heti 2 napot fogok dolgozni az első tanévben, mert ha rögtön full óraszámban tanítanék, nem is tudom mi lenne,el sem tudom kèpzelni. Node, a lényeg, hogy most 12 órám lesz egy héten, és az bőven elég lesz. Azokon a napokon Rozi anyunál, Szili oviban lesz. 
Az ovit egyáltalán nem várja a Szili, pedig a végén már egészen megszerette, de most, hogy már tudja,hogy ott kell aludni, sírva ébred éjjelente, és kérdi, hogy reggel kell-e oviba menni. Aztán megbeszéltük, hogy nem kell aludnia, csak pihenjen egy kicsit. Ebbe bele ment, de szerintem tuti aludni fog mint a bunda minden nap. Azt is mondtam neki, bár nem tudom jól tettem-e, hogy majd néha tartunk csaló napot, amikor már délben elmegyek érte. Meglátjuk hogy fogja bírni, de egyelőre nem vagyok felkészülve lelkileg a reggeli cirkuszokra. Félek tőle. Meglátjuk mi lesz. 
Ja, és majd elfelejtettem, Szili le tudja irni a nevét!

Én a diétámmal most nagyon nehezen bírok. Megtorpant a fogyásom. Jelenleg -10k határában toporgok, és már fogytán a türelmem. Kb 2 hete nem bír megmozdulni, én pedig már egyre többet csalok, egyre kevésbé tudok parancsolni magamnak. A megálmodott végcél 5kg-re van tőlem. Most kellene még belehúzni, és nagyon boldog lennèk. Bárcsak ne létezne az a hülye pomber maci!

A Rozink olyan helyesen elkezdett beszélni, hogy csak kapkodom a fejem az utobbi napokban. Most megint beindult. Gyakorlatilag már bármit elismétel utánunk, csak a szavak még nem épültek be az aktív szokincsèbe, így önállóan mèg nem használja őket, de szerintem hetek kérdése.

Ma van a hatodik házassági évfordulónk, mozizni készülünk. Annyi jót hallottam már a Rossz anyák c. filmről, hogy kívàncsi lettem. Jól fog jönni egy könnyed nevetős film. Ugyanis észre vettük, hogy mióta suttyomban nèha újra eszek cukrosat, azóta visszajött a letargia és a fejfàjasok, pedig sosem voltam fejfájós. Èrdekes mennyire befolyásolja az ember szervezetét a rossz ètkezès.

Na mostmár be is fejezem, mert még szombaton kezdtem a posztot, tegnap már moziban is voltunk, szóval lassan aktualitását veszti :-)
Azért meg egy hangulat kép, ami a mai napra tökéletes:


4 megjegyzés:

  1. Szia!jo a filmválasztás, láttam róla az előzetest, és már azon röhögtem. milyen volt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper volt! Rengeteget nevettünk, de rendesen kaeomkodnak benne :-D

      Törlés
  2. Azota mi is lattuk a filmet. Hat Tamasnak ram kellett szolnia hogy halkabban rohogjek.....☺nekink is nagyon tetszett.

    VálaszTörlés
  3. Azota mi is lattuk a filmet. Hat Tamasnak ram kellett szolnia hogy halkabban rohogjek.....☺nekink is nagyon tetszett.

    VálaszTörlés